A lentebb olvasható mondatokat eredetileg hozzászólásnak szántam Áldottgyermek hasonló témájú írására, de a hossza miatt post lett belőle.
Először is egy kérdés: Hogy jön ide Lech Walesa?
"Ha hirtelen nem találunk okot akkor gyártunk, keresünk, csak szólni ne kelljen. Ha netán még így sem lenne tiszta: Lech Wałęsa"
Ezt így ebben az összefüggésben nem értem.
Wałęsa és a Szolidaritás nem mondva csinált okokból tette amit tett, ráadásul a rendszert váltani akaró és később váltó lengyeleknek olyan társadalmi katarzist okozott, - ami nálunk a csendes forradalomban elmaradt-, amely igazán egybe kovácsolta a népet, érezték, hogy igenis ők azok, akik változtatni tudnak a sorsukon és senki más.
A sztrájk kérdésről:
Tegyünk különbséget azért sztrájk és sztrájk között.
Ma Magyarországon két féle sztrájk létezik, az egyik az érdek védő sztrájk: jobb munkakörülmények, magasabb fizetés stb... Szóval a klasszikus szakszervezeti tevékenység. Ezzel szemben, a másik oldalon ott áll a politikai célokat szolgáló sztrájk. ( Ez bolsevik módszer szerintem és a szakszervezeti maffiát már elgondolni sem merem. )
Nos, a fentiek alapján a BKV sztrájkot az első kategóriába sorolnám, vagyis jogos a dogozók követelése a biztonságos munkavégzésre és a magasabb fizetésre, főleg annál a vállalatnál, ahol a vezetők szétlopták a céget a lehető legarcátlanabb módon.
Egyébiránt korántsem háborította fel annyira a fővárosiakat, mint a médiából látszik. A BKV komoly ellenszenvet váltott ki a társadalomban a folyó korrupciós ügyeivel és szolidárissá tette annak nagy részét azt ott dolgozó melóssal.
A második kategóriában, a politikai célzatú sztrájkban az abszolút győztes és a kategóriájában valószínűleg életmű díjra esélyes Gaskó vezette vasutas deszant szakszervet, a VDSZSZ áll. A népnek ez a fajta akció az ami nem tetszik. Mindegy mi van, mi sztrájkolunk. A főnők miniszter, de legalább államtitkár akar lenni.
A szakszervezetek szerepének torzulását nagy mértékben okozza az, hogy a szakszervezetek, legalábbis az állami cégeknél nem függetlenek az államtól, hisz a vezérek a munkaadótól kapják a havi lóvét (Jó érzésű állampolgár meg a havi vérzést.), ami eleve hozza azt az ellentmondást, hogy a dolgozók érdekeit hitelesen tudja e képviselni és érvényesíteni az, akit az alkalmazó fizet.
A másik torzító körülmény, hogy a kezdeti szervezőelvként meglévő érdekek, mint a korrekt munkaidő, az emberi munkakörülmények, a foglalkoztatásra vonatkozó garanciák már törvényileg biztosítottak. Kialakultak a vitás ügyek rendezésére a hivatalos érdekegyeztető fórumok. Így nagyon másért nem tudnak küzdeni csak a magasabb bérekért, az egyéni létük, körülményeik javításáért.
Végül érdekességképpen: A nyugdíj- és egészségbiztosítók is a szakszervezetekben csíráztak ki, majd a szociális államok (a svédeknél már 1933-ban szociális állam volt, figyeljük az évszámot!) kialakulásával beépültek az állami alrendszerek közé.
Lényegében én ezen, a fent leírt a szűrőn keresztül nézem az események a folyását.
Még mielőtt elfelejtem és lefelejtem, álljon itt is egy vers:
"Mi az amit keresünk?
Az igazságot, a békét
Vagy csak önmagunk fényét?
Szabadságot keresünk
Vagy új utakat,
Hogy rájuk lépjünk?
De hol vannak az útjelzők,
Amik irányítanak?
Hova lettek az elmúlt nyarak?
Mi van azzal, ami itt maradt?
Mi ez sok kérdőjel?
Mi ez a sok kétely,
Ami a lelkünkben ébredt fel?"