Fáradtan
bámulnak az erdők. Meséik eldöntik háborúk sorsának utolsó perceit. És igen: háborúk
sorsának végső perceit élem át és lassan átlépem a határt. Kiált felém az út
pora. Elnyújtott hangja elveszett nyomaim keresi, tapossa. A kivágott fák a
halált dalolják. Álmaik minden rosszat kívánnak. Árnyéka a napnak móresre
tanítana, persze mersze, ha volna. Egy otromba kihívás az utolsó napokra szállva
kéri: - Hozzak valamit… , valamit, ami kivégzi!-
Ínycsiklandóan
magamutogató ablakok titkaikat kidobják. A trágyadombra várnak marakodva.
Asztalra állva haldoklik minden. Minden árva hópehely. Jéggé válik minden. Minden
színarany vérkehely. A szivárvány is csak egy vérben ázó halálos talány.
Tetejére rálóg az elmúlás kinőtt kabátja. - Gombjai leszakadtak az elvek
forgatagában.
Kifejlett
hárpiák befejező dalának párás iszapjában ázó fejen álló képtalálkozó.
Felpörgött hamvasztó. Világtalan sárban fetrengő felhők örvénye. Egy kifejező
ördög hintaszékben trónol. Patája bűzlik üszöktől és vértől. Miután megunja, a
felsőbb rendű égi nedű folyamban elszáguld egy autósztrádán. - Mert nem olyan
soha semmi, ahogyan az ember elképzeli: Hazugok az ígért álmok, ferdék a
valóságok, lobognak félelmes ideálok.
A végtelen
napban úszó viharfelhők árnyéka eközben rávetül a halálos tengerpartra. Arcra
borul a hattyúk elhaló éneke. Szárnyaik alá csuklik a vihar meggyötört lelke.
Csapdába csalt álmok útjukra engedik a vegetáló gondolatok gondoláját. Sírva
eveznek a végső elmúlás zúgóin. Vitorláik letörték a fák aranykorának
elhalványuló idejét. Kitépett tollú Szfinx kiált az utolsó térvándor után: -
Meg fogok ölni egy embert! Egy embert, aki hasonlít rád… -
Szájtáti
képek rongyos sarkai sárgulnak szakadt irattárcák képmutató hajnalában. Sugárzó
mezők halálgőzei gyilkolják az értelem útvesztőiben maradt utódaikat. Figyelmeztető
tábla szórja átkait a tér vándoraira. a hullámzó agyhamvasztó karuk után nyúl. Meghasonlott nők vitatkoznak önmaguk tükör
mögé átesett létezés siralmával. - Noha aznap, egy kis illúzió végig sétált délután
füttyögve az utcán. Oly kicsi volt észre sem vették a járdán, mikor köddé vált.
Pedig olyan szép volt: mákszemnyi ragyogás, apró szappanbuborék szivárvány. Kipukkadt
a kis színes talány, beszínezte a járda porszemnyi aszfaltját. Az emberek csak
mentek, siettek tovább. Nem látták, mégis köztük járt egy pillanásnyi más
világ.
***
-Most mit
mondjak neked? Szevasz, itt a tavasz?! Megyek inkább. Szevasz. Aztán mi van?
Azt hiszed sikerül kitisztítani a lelked és a kockás zászló lecsap előtted? Nem
történik semmi, csak várod, mikor nyit ki Pandora szelencéje és kirepülnek a végzetek.
Reményképesség: Átlátszik a vakárok felett émelyes képzeted, a túlparton vár
fényes reménysereg. Ez képtelen és közhelyes.
A jövő nem
létezik, de víziója élni vágyik. Füst tölti meg a színarany vérkehely lefagyott
kristályait. Az álmok egyenlőek a valósággal. Hisz a valóság egy idő után az
álmok örök rabjává válik. - Emiatt vettem tegnap egy fogyasztói társadalmat. Ha
már szabad a piac, jó üzlet lesz az. Eladom gondolatom, mint egy Zsolnay
csészét s magamban hordozgatom a világvégét. De ettől még lázadva köpök a
végtelenbe nyúló hajszálerek után.
Nyugtalanság
látszik Mindenség Panorámán.
