Mikor utoljára láttuk hősünket, San Miguel José (a továbbiakban: SMJ – a Szerk.) az Alpha Centauri felé tartó járgányra való felkerülésért indult harcba. A történet jelen állása szerint elég annyit tudnunk, hogy SMJ elérte az említett gépet és hat ciklust töltött el az Alpha Centauri közigazgatási központjában (SMJ kérésére az útról írt feljegyzéseit később közöljük). Nos, a tényállás lefektetése után ugorjunk fejest a San Miguel José visszatérése utáni eseményekbe.
Miután emberünk hazaért szülőbolygójára, első útja a Kasza nevű kocsmába vezetett, ez a hely ugyancsak a kozmikus bűntanya kategóriába tartozott, ahol is élménybeszámolót készült tartani az ott egybegyűlteknek. SMJ kifejezetten kedvelte az ilyen és ehhez hasonló helyeket.
Odakint az idő éppen kezdett télbe fordulni, igazából a tél elején járunk. Borongós, szürkefelhős, hideg szelesbe fordult az időjárás. Az első, akinek mesélni kezdte az Alpha Centauri-ról alkotott nézeteit Eleonora Noriszova volt.
- Hello José! Milyen volt odaát? – Nem volt rossz a hiperugrás? – kérdezte Eleonora. - Nem, kifejezetten élveztem - így SMJ. – Látott sok csodát azon a bolygón? - Láttam. – válaszolta San Miguel José, de a következő kérdést már nem hallotta. Ekkor SMJ már rég gondolataiba merülve bámult az előtte lévő, a Marson lepárolt világos sörbe. Nyilván mindenkiben felvetődik a kérdés: min is gondolkodhat írásunk szereplője? Mivel szeretjük a kedves olvasót, ezért nem csigázzuk fel az izgatottságukat, nem hagyjuk, hogy a kétségek elmésszék őket, és még véletlen sem engedjük meg magunknak SMJ gondolatainak eltitkolását. Tehát, az alábbiakban a lehető legnagyobb részletességgel fogjuk ismertetni, mi is járt ez időben kedvenc űreposz írónk fejében.
Hősünk, miközben nagyot húzott a söréből és rágyújtott egy cigarettára, ráeszmélt a planétáján eluralkodó káoszra.
SMJ megrögzött dohányos volt, ennél a szokásánál már csak idealizmusa volt megrögzöttebb. Szóval hitt az emberekben, a humánumban, a demokráciában, az igazságosságban, méltányosságban, szabadságban és furcsa módon a piaci versenyben is, bár ez utóbbiban csak tisztességes állami szabályozás mellett. Mindezek mellett hazafi is volt. És mindenek felett utálta a káoszt. Most lássuk miről elmélkedet emberünk.
- Mi folyik itt? - kérdezte magától José. – Érthetetlen, ez a helyzet, minta Smafferovics Juliannus apró, kicsi denevérei átvették volna a hatalmat, és tényleg szétdobálnák rothadt gyümölcsökkel az egészet. Ráadásul befészkelték magukat a szabadon, a nép által választott bolygógyűlésbe, ahol is ideológiai színre festésüktől függetlenül sületlenségeket hordanak össze. Vezéreiket a glóbusz egyik fele imádja, a másik szívből gyűlöli, s akik még mindig nem eszméltek rá arra, hogy hosszú ideje elvesztették kapcsolatukat a valósággal. Akik minden egyes mondatukkal tovább taszítják bolygójukat az ismeretlen fekete lyukba valamiféle meg nem magyarázható magasztos célra hivatkozva, amit rajtuk kívül senki nem ért, ráadásul az egymással való értelmes beszéd teljes kizárásával teszik mindezt. Majd, miután romba döntöttek mindent eltűnnek a semmiben, ahonnan jöttek…
- José, José – szólongatja Eleonora Norisova hősönket, aki fel is riad a gondolatviharból ami fejében tombol. - Oh elnézést kedves Elena, egy kissé elgondolkodtam az itt jelenlévő káoszról. Tudja mit, töltsön nekem még egy marsit és elmondom mire jutottam. - Természetesen José. – mondta Elena és kitöltötte a gyönyörűen habzó marsi világost.
- Nos, eszembe jutott régi tanulmányaiból egy arisztokrata, valami gróf, akit még ellenfelei is a legnagyobbnak neveztek. Ha jól emlékszem valami Széchenyinek hívták. Na ez a Széchenyi azt írta a „Stádium” című művének előszavában, annak is a legelső bekezdésében - valamikor a szilárd üzemanyagú űrhajók ideje előtt, mikor még az emberek lóval húzott kocsikon jártak és a gőzgép is csak épphogy elkezdett terjedni -, hogy:
„ Komoly méltósággal int az idő elfogulatlan barátságos tanácskozásra; elérkezett azon időszak, melyben azon kevesek meghasonlása, kiknek kezeikben van helyzve egy fejledző nemzet jövendő sorsa, még sokkal veszedelmesb és így kárhozandóbb lenne mint egyébkor; - most, midőn az esetek sebessége sürget, s egy bájoló hajnal mögött, mely egykori halhatatlan nemzeti nagyságot ígér, feneketlen sötétség tátong, melybül az oda egyszer elsüllyedt nemzetiség, szabadság, becsület tán soha többé fel nem merül. ”
- Ugyan drága Eleonora, ne legyen ennyire megrémülve! Nem ment el teljesen az eszem, legalábbis még nem. Lenne oly kedves és összeadná a számlám? Köszönöm. – mondta SMJ s miután fizetett és rágyújtott cigarettájára, kisétált az utcára, fogott magának egy antigravi taxit, bevágódott a hátsó ülésre és bemondta a címét az automata sofőrnek…
