A reggeli kávéhoz és cigarettához. Később lesz Habershamuel-es poszt, meg lehet, hogy más is. Addig mindenki "kénytelen" lesz zenét hallgatni.
Mindjárt kezdjük is az abszolút nővel:
A reggeli kávéhoz és cigarettához. Később lesz Habershamuel-es poszt, meg lehet, hogy más is. Addig mindenki "kénytelen" lesz zenét hallgatni.
Mindjárt kezdjük is az abszolút nővel:
Ismét egy igen találó animáció jelent meg a Hírszerzőn a Patro-tól. A Nemzeti Csöcsről.
Az idegenek köztünk vannak, na nem a kis zöld, nagyfejű valakik, hanem az idióta nácik. Persze mindenki tudja, itt élnek köztünk, de arra álmomban sem gondoltam volna , hogy ezek az aljas faszok a megtévedt egzisztenciák kedves kisvárosunkban is aktivizálják az alvó sejtjeiket, és a minden épelméjűséget nélkülöző ideológiájukat matricák formájában tolják bele az emberek arcába.
Az aktuális októberi események valós idejű követése helyett, úgy határoztam, a mai napot olvasással, zenehallgatással és egy palack jó borral töltöm. Aztán ebből nem lett semmi.
Nem lett semmi, mert elolvastam Gabrilo posztját a Konzin Ötvenhatról. És egyet értettem vele. ’56-ban az emberek tényleg nem akartak sokat, nem akarták lényegesen megváltoztatni a rendszert csak nagyobb létbiztonságot, nagyobb szabadságot akartak. Nem akartak egyenlőek lenni, nem akartak osztálytalanok lenni, nem akartak csak egy osztályba tartozni, de legfőképp nem akarták, hogy az élet minden területén megmondják nekik mi a kívánatos, mit tegyenek. Egy mondatban: Jogot akartak a boldoguláshoz a szabad akarathoz, és nem kértek a bolsevizmusból. Talán ezért is választották vezérükké Nagy Imrét, aki már 1953-ban valamiféle „emberarcúbb szocializmust” szeretet volna megvalósítani. Nagy Imre jelentősége talán abban ált, hogy tudta, ha forradalom élére áll abba belehal, de megtette, mert mint felelős politikus nem hagyhatta magára a népét, ki bizalmat szavazott neki.
Nagyon komoly dolgok történnek mostanában Lowfast világban.
A képregény eredetiben a lowfast.blog.hu-n jelenik meg.
Jön ez Habersham ide zenélni. Kedvelem az ilyen zené(t)ket, mert van bennük valami könyörtelen, száraz logika... vagy valami ilyesmi... Kövesd a nyulat...
Update: hO írása a kilenc20-on
Megy a nemzeti csúcs, megy megy mendegél... Az Indexen olvasom és az a gyanúm, hogy itt megint nem lesz nemzeti megegyezés csak nemzeti csöcsreesés.Mindenki a szokásos begyakorolt hülyeségeit mondja. A Viktor meg minek ment el, ha semmi újat meg épkézlábat nem tud felmutatni, csak azt hajtogatja: a kormány a hibás és adót kell csökkenteni. Kicsit uncsi. Szóval Magyarországon A+B=/=C, itt A+B=-C. Hű ágyasa fegyvernöke Tömjén Zsolti A neoliberalizmus végén örömködik, igaz nálunk olyan nem igen volt soha. Majd más szavakkal, de elmondja amit kitartója zászlós ura: Gyurcsány a hibás. Ezek nem unják még ezt a papagájkommandós hülyeséget? Ebben az országban még a kutyaugatásért is a Feri a hibás. A Fodor Gabié volt eddig az egyetlen normális gondolat, miszerint abba kéne már hagyni a komcsizást meg fasisztázást. Talán a költségvetési plafontörvényben mindenki egyetért.
Pálcikaemberkés hülye flashjáték sorozazatunk következő darabja: Pálcika Samu 4. Magyar fejlesztés!
Jó szórakozást!
Ez is jó, egy kis bérgyilkososdi: