Írhatnék valamiről, lenne kedvem. De tényleg!  Mondjuk pár szót denevérekről, mesékről, a kormányról. A jó királyról és a nagy úri bálokról. Sikerekről, szabadságról, változásról, hazugságról. De hidegen fújnak a szelek, azok jót nem jelentenek… Írhatnék néhány sort, agyban lüktető vérről, egyre fogyó levegőről, fegyelemről. Tiszteletről, becsületről meg a beragadt generációról. Ejthetnék pár mondatot Bobby Papcsákról, a Szmoking és trotil operett sztárjáról. Vagy a Semmilyen Vadászról a szavannák uráról. Hitekről, hitelekről, dogmákról, életetekről, sorsokról, cégekről. Pofán vágott álmokról. A tévében meg ölik egymást valami sorozatban, sorozatban. A percek árnyai is rászáradtak a falra. Ja, hogy nem tanítottak önfegyelemre? Az franya! Ez momentán tényleg az. San Miguel Josénak még mindig nem jön be a mágia. Az mondja hiányzik a lényeg, egy légynek a ragacson. Sej, fordulj lovam… Írhatnék, így van, írhatnék, hisz hajlamom még van, de gusztusom már nincsen…

Álljon itt inkább a költészet napján ma, egy vers. Régen íródott a semmibe, senkinek, mégis megtalálta a gazdáját, pedig még címe sincs.

Milyen apró egy könnycsepp.

Mégis óriás üveggolyó,

mikor a bánat súlya húzza.

Folyékony, forró ólom.

Legörög arcodon,

s mint kristályfényű csillag

szétterül a parketton.

Furcsa felhívás kering a Facebookon. A helyi Fidelitas édességet gyűjt a nehéz körülmények között élő gyerekeknek. El nem vitatva tőlük a jó szándékot és a tenni akarást, azért fel kell tennünk néhány kérdést:

Noha nyilván való, hogy gyerekek örülnek az édességnek, nem lenne esetleg hasznosabb, -jóval hasznosabb- inkább megunt, kinőtt ruhákat, játékokat, könyveket gyűjteni nekik?

Ezt csak azért kérdem, mert a nehéz körülményeket nem igazán értem, hogyan tudná jobbá tenni  idézem: " az ünnepekről megmaradt, számotokra már "felesleges" " édesség és szaloncukor? Esetleg a benne lévő feniletilamin boldogság fokozó hatása elfeledteti velük egy időre a hideget, a lukas cipőt, a szakadt kabátot vagy a teljesen elnyűtt plüssmackót? Azt se feledjük, hogy az édesség pillanatnyi boldogság, míg egy plüss maci azért sokkal több tud lenni egy gyereknek, mint sima játék.

Mai ajánlatunk ebédre két vers. Az első escéhának a gyengécske válaszok urának ajánlva, a második meg azért, hogy teljen az oldal. Vagy valami ilyesmi… 

Fáradtan bámulnak az erdők. Meséik eldöntik háborúk sorsának utolsó perceit. És igen: háborúk sorsának végső perceit élem át és lassan átlépem a határt. Kiált felém az út pora. Elnyújtott hangja elveszett nyomaim keresi, tapossa. A kivágott fák a halált dalolják. Álmaik minden rosszat kívánnak. Árnyéka a napnak móresre tanítana, persze mersze, ha volna. Egy otromba kihívás az utolsó napokra szállva kéri: - Hozzak valamit… , valamit, ami kivégzi!-

És Harcsa Veronika, mert gyönyörű és tehetséges. A tavasz jut róla az eszembe, ami már itt áll a kapuk előtt 

A lentebb olvasható mondatokat eredetileg hozzászólásnak szántam Áldottgyermek hasonló témájú írására, de a hossza  miatt post lett belőle.

Először is egy kérdés: Hogy jön ide Lech Walesa?

"Ha hirtelen nem találunk okot akkor gyártunk, keresünk, csak szólni ne kelljen. Ha netán még így sem lenne tiszta: Lech Wałęsa"

Ezt így ebben az összefüggésben nem értem.

Wałęsa és a Szolidaritás nem mondva csinált okokból tette amit tett, ráadásul a rendszert váltani akaró és később váltó lengyeleknek olyan társadalmi katarzist okozott, - ami nálunk a csendes forradalomban elmaradt-, amely igazán egybe kovácsolta a népet, érezték, hogy igenis ők azok, akik változtatni tudnak a sorsukon és senki más.

Kávé és cigaretta.