Az egész kezd olyan lenni, mint egy nagy, rossz vicc, mint egy blöff. Mindenkinek kell a gyémánt, de már senki sem tudja, ki mozgatja a szálakat és mi lesz a vége. Csak elmeszelték a Köztársasági Elnök jelöltjét. Ha egyszer a többségnek jó, akkor miért nem tudták elfogadni. Értem én, hogy zsákmányszerzés folyik, de azért ennyire ne. Esetleg kialakulhatna ezen a téren egyfajta szokásjog, miszerint akit a parlamenti pártok többsége és a szakmai szervezetek is elfogadnak, azt szavazzák meg egyöntetűen. Legalább a bírósági csúcs szerveknél.

13 ezer ember lett munkanélküli az országban bő egy hónap alatt és még lesz is, sokkal több. Zord idők jönnek barátaim, zord idők. Ezen kellenne inkább gondolkodni, nem a fölösleges baszakodáson. Így nem megyünk megint sehova, hacsak be nem következik az, amit Szekfű írt a magyar válságokról, röviden összefoglalva:  a magyar nemzet, ha válságban van, felül tud emelkedni önmagán és megtudja tenni a megfelelő lépéseket, hogy Európa kompatibilis legyen, tehát fejlődjön az ország. Hasonlóan vélekedett Popper Péter is a HVG-n: az országot a válságok lökik előre. Nos, válság van, igyekezni kéne.

Végezetűl, annyit még leírnék, hogy az értelmetlen, túlreagált viták helyett, elfogadhatóbbnak találom a magam részére a Dualizmus kori magyar sajtót és a közös kormányzás technikáit tanulmányozni. Annak mindenbizonnyal van értelme.

A kép innen jött.

Üdv mindenkinkek: San Miguel José valahonnan a galaxisból.